Az MPRSZ Etikai Bizottságának közgyűlési beszámolója
2006. december 16.
Tisztelt Közgyűlés!
Az MPRSZ Etikai Bizottságának nem áll módjában a szó szoros értelmében vett beszámolót készítenie. Ennek az a fő oka, hogy az etikai bizottság az elmúlt egy évben részben működési zavarokkal küszködött.
A bizottság elnöke, Mag László a korábbi közgyűlésen jelezte lemondási szándékát, amit tudomásunk szerint később írásban is megerősített. Időközben további két tag Forintos Klára és Sarlós Gábor vált ki a bizottságból, de ez csak szeptember végén vált egyértelművé.
Magyarázattal kell szolgálnom arra is, hogy ilyen körülmények között miért én tartom ezt a tájékoztatót? A helyzet normalizálásának szándékával a pr-szövetség elnöke felkért, hogy vegyem át a bizottság irányítását. Az elnökség a 2006. szeptember 20-i ülésén úgymond kooptált a tisztségbe. Az etikai bizottság közgyűlési jogosítvánnyal rendelkező két tagjával – Galánfi Csabával és Halmos Gáborral – egyetértésben a magam részéről ezt úgy értelmeztem, hogy a mai közgyűlésig végzem a munkát.
Az ily módon legjobb esetben is csak háromtagú etikai bizottság az utóbbi két-két és fél hónapban a közgyűlés előkészítése jegyében, a pr-etikai tevékenység megújításának szándékával végezte munkáját. Ennek érdekében október 18-án, november 7-én, valamint ma reggel, azaz december 16-án tartottunk ülést. Az ülésekről – természetesen a mai kivételével – részletes emlékeztetők készültek, amelyek megtekinthetők a szövetség titkárságán. A megbeszéléseken az alábbi témákat tárgyaltuk meg:
- A bizottság működésének áttekintése az előző elnök, Mag László bevonásával
- A pr-szövetség tagjait foglalkoztató etikai problémák feltérképezésének megkezdése, egyfajta pr-etikai műhely létrehozásának szándékával, a tagoktól érkezett javaslatok áttekintése
- Az pr-szövetség alapszabályának és az etikai kódex áttekintése, javaslatok kidolgozása a teljesebb összhang érdekében. Kezdeti lépések a két szabályzat harmonizálására, az etikai bizottság ügyrendjének megalkotására
- A szövetség tagjaival való kommunikáció feltételeinek javítása
- Az elnökség felkérése alapján állásfoglalás kialakítása egy úgynevezett Globális etikai protokollal kapcsolatban
E témakörök közül a közgyűlés elé három gondolatkört terjesztünk
- Az etikai tevékenység tartalma, pr-szakmai környezete
- Szabályozási kérdések
- Kommunikáció
Ad 1.) Az etikai tevékenység tartalma, pr-szakmai környezete
A csonka etikai bizottság tagjai abból indulnak ki, hogy a Magyar PR Szövetség, az elnökség egyes tagjainak áldozatkész munkája ellenére még mindig nem eléggé vonzó a tagok számára. Tisztelet a kivételnek, de a szakma tekintélyes személyiségei alig tartják a kapcsolatot a szövetséggel, nem tekintik fontosnak, hogy minél szervezettebb szövetséget tudjanak a hátuk mögött.
Nem erősödik a pr-szakma tekintélye. Ennek egyik tünete, hogy a pr kifejezés a médiában, a politikusok szóhasználatában a propagandával, a sanda szándékú kommunikációs technikákkal azonosul. Mindezzel párhuzamosan erősödnek azok a törekvések, amelyek a különféle kommunikációs szakmákat egy szervezet ernyője alatt kívánják egyesíteni.
Mindezek miatt azt gondoljuk, hogy az idestova másfél évtizeddel ezelőtt megfogalmazott gárdonyi és más nyilatkozatok után itt az ideje a szakmai kérdések, illetve szakmánk helyzetének alapos áttekintésére, az új körülményeknek megfelelő stratégiai célok megfogalmazására.
Úgy véljük, hogy a kedvező változásokhoz az etikai bizottság mindenekelőtt az etikai terület égető elvi kérdéseinek vizsgálatával járulhat hozzá. Ennek jegyében ajánljuk a közgyűlésnek megvitatásra és elfogadásra azt a gondolatot, hogy a szövetség etikai tevékenységének fejlesztésekor mindenekelőtt elvi állásfoglalások kimunkálását kell szorgalmazni. Természetesen az esetleges konkrét ügyek kivizsgálását is a feladatok között kell szerepeltetni, de az etikai bizottság jövőbeni fő feladatát abban látjuk, hogy a testület koordinálja a pr-szakmában és környezetében folyó munkavégzés általános etikai kérdéseinek megvitatását, az új jelenségek etikai vetületeinek elemzését, és felvállalja az ezek nyomán megszülető ajánlások nyilvánossá tételét.
Úgy gondoljuk, hogy évente 3-4 nagy horderejű, a tagság véleménye alapján meghatározott téma megbeszélésére lenne lehetőség a létrehozandó vitafórum, azaz egy pr-etikai műhely keretében. Ehhez az előkészítő munkálatok megkezdődtek. Egyelőre tucatnyi javaslatot kaptunk olyan tagjainktól, akik maguk is részt kívánnak venni egy-egy témakör feldolgozásában, megvitatásában, de a közgyűlés egyetértése esetén az aktivitást fokozni kívánjuk.
Ad 2.) Szabályozási kérdések
Az etikai bizottság működésének áttekintésekor néhány szabályozási kérdésbe ütköztünk. Több észrevételünk közül ezen a helyen csupán néhány általános megjegyzést teszünk:
- Az Alapszabály több, egymásnak ellentmondó kitételt tartalmaz, szerkezete esetenként rendezetlen. Az Alapszabály és az Etikai Kódex egyes pontjai nem koherensek. Emiatt szükségesnek tartjuk, hogy alakuljon eseti bizottság a szövetség tényleges tevékenységégével összhangban lévő szabályozás kialakítására, majd egy következő lépésben történjék meg az így kialakított módosítási javaslatok jogi kontrollja.
- Úgy gondoljuk, hogy a jogköröket, a döntési mechanizmusokat, az ügyintézés módját szabályozni kell, ellenkező esetben tér nyílik egy-egy helyzet szubjektív értelmezésének, lehetetlenné válik a tervszerű, előre ütemezett tevékenység, zavarok keletkeznek az információáramlásban.
- A bizottság tagjai több mint zavarónak tartják, hogy nem lehet teljes bizonyossággal megismerni az érvényes alapszabály, illetve az etikai kódex szövegét. Amint ezt már egy hónappal ezelőtti elnökségi tájékoztatónkban szóvá tettük, most ismételten javasoljuk, hogy az elnökség rendelje el a jelenlegi szabályzatok hiánytalan megjelenítését a honlapon.
- Nézetünk szerint alapvetően javítaná a szövetség vezető testületeinek működését, az adminisztráció hatékonyságát, lényegében kiküszöbölné a félreértések, félrehallások miatti indulatokat, ha az alapszabályból és a kódexből levezetett, nyilvánossá tett ügyrendekkel rendelkeznénk. Az etikai bizottság maga a 2007-re szóló munkaprogramjában feladatként kívánja megfogalmazni az MPRSZ eddigi etikai bizottsági tevékenységének áttekintését mindenekelőtt azzal a céllal, hogy feltárjuk, és a mindmáig hiányzó ügyrend elkészítésekor hasznosítsuk, a korábbi összetételű bizottságok eljárási tapasztalatait.
Indoklás:
Például az etikai bizottságnak jelenleg első fokú fegyelmi jogköre van az alapszabály szerint, de ez tételesen nem jelenik meg a kódexben. A jogkör gyakorlásának részletei pillanatnyilag alig tisztázottak. Ezzel együtt – a fentebb már említettekkel összefüggésben – a bizottság jelenlegi tagjai legfeljebb kivételes esetekben tartják szükségesnek fegyelmi ügyek tárgyalását. Erre való tekintettel javasoljuk, hogy az Etikai és Fegyelmi Bizottság nevéből a közgyűlés törölje a „Fegyelmi” kitételt.
Ugyanakkor fontos lenne, hogy a szabályzatokba bekerüljön: az Etikai Bizottság fő feladata a pr-szakmában folyó munkavégzés általános etikai kérdéseinek vizsgálata, az új jelenségek etikai vetületeinek elemzése, s ezekkel kapcsolatban állásfoglalások, ajánlások megfogalmazása.
Ad 3.) Kommunikáció
A kommunikációt, mindenekelőtt a belső kommunikációt általában is a szövetség gyenge pontjának tartjuk. Nyitottabb, az egyéni hangvételnek, megnyilatkozásoknak több teret adó internetes honlapra lenne szükség.
Ennek megfelelően az internetet a bizottság is fontos eszköznek tekinti az etikai kérdések nyilvános megvitatásához. Ehhez azonban elkülönített, önállóan és rugalmasan kezelhető bizottsági internetes felületre van szükség, amelyen a bizottság saját hatáskörében is folyamatosan tájékoztatja a tagokat az etikai bizottsági üléseken a pr-etikai műhelyvitákon történtekről, a hozzánk beérkező felvetésekről, a tagok észrevételeiről.
Ám ehhez a szabályozásnak is igazodnia kell. Például az internet világában ma már nem igazán értelmezhető az etikai kódexnek az a kitétele, hogy a fegyelmi határozatokat a szövetségen belül hozza nyilvánosságra a bizottság, egyébként a nyilvánosságra hozatal elnökségi jogkör.
Határozati javaslatok
- A Magyar PR Szövetség közgyűlése elfogadja az etikai bizottsága beszámolóját.
- A közgyűlés egyetért azzal, hogy az etikai bizottság – a konkrét bejelentések vizsgálata mellett – a jövőben fő feladatként a pr-szakmában és környezetében folyó munkavégzés általános etikai kérdéseinek megvitatását, az új jelenségek etikai vetületeinek elemzését műhelymunka keretében szervezze és koordinálja, s intézze az ezek nyomán megszülető ajánlások nyilvánossá tételét.
- A közgyűlés egyetért azzal, hogy az Etikai és Fegyelmi Bizottság neve a jövőben a Magyar PR Szövetség Etikai Bizottsága legyen.
- A közgyűlés egyetért azzal, hogy végre kell hajtani a fenti határozatokból következő változtatásokat az alapszabályban és az etikai kódexben. Egyúttal a közgyűlés szükségesnek tartja a szabályzatok szövegének felülvizsgálatát az összhang megteremtése, a hatás- és felelősségi körök pontosítása, a választott testületek közötti kapcsolatok szabályozottsága és a jogi megfelelőség érdekében.
- A közgyűlés szükségesnek tartja, hogy a Magyar PR Szövetség és annak választott testületei az alapszabállyal összhangban alakítsák ki és tegyék nyilvánossá ügyrendjüket az átlátható munkavégzés érdekében.